Nem tudsz semmit

Nem tudom, bántál-e már meg életed során döntéseket. Gondolom igen. Én sokat. Nem tudom, bántál-e már meg olyan döntést, amit anno tökéletesnek gondoltál, de kiderült, hogy nem volt az. Most már nem vagy büszke rá, és az egészet újrakezdenéd...változtatni viszont nem tudsz rajta. Vagy nem tudod, hogy hogyan és mit változtass. Minél több választ keresel, annál több kérdés jön elő. Nem jó ez így. Gyötör a tehetetlenség. Nem tudod, mit csinálj. S az egészben a legidegesítőbb, hogy akkor nem tudtad, hogy később teljesen mást fogsz gondolni vagy érezni ugyanarról a helyzetről, dologról. Hogy mást fogsz gondolni egy emberről. Mert te nem látod a jövőt. Nem tudsz semmit. Tudod, hogy mi történt. Tudod, hogy most mi történik. De azt, hogy mi fog történni, arról fogalmad sincs. Abban sem lehetsz biztos, hogy ez a nap úgy fog befejeződni, ahogy te gondolod. És ez a legrosszabb. Mi emberek nem tudunk semmit. Nem csak te, senki. Te sem, én sem.

Egyedül csak a Mennyei Atya tudja, hogy mikor mire van szükséged, hogy mikor mi fog történni. Ő tudja, mi a jó neked, hogy mit bírsz el, hogy neked mi kell, hogy mi a terve Veled. És ahhoz, hogy ezt megtudd, egy dolgot kell tenned:

Az Ő akarata.

A szünetben láttam egy filmet. A címe Mr. Nobody volt. Sajna feliratos volt, de kárpótolt az az érzelemsokaság, ami elfogott a film után. 

A film több szálon fut, viszont van egy alap történet: egy kisfiú szülei elválnak, és a drága gondviselők a vonatállomáson választás elé állítják a 9 éves kisfiukat, hogy az apjával akar-e maradni, vagy az anyjával menjen-e el.

És a kisfiú mindent végiggondol. Mi lesz, ha...? A választás. Nehéz. 'Melyiket válasszam? Menjek-e el az anyámmal és találkozzam életem szerelmével, vagy maradjak az apámmal és házasodjak-e össze azzal a szőke hajú lánnyal? '

De egy valami mindegyik történetben ugyanaz volt. A fiú életének menete. Élete folyamán ugyanazokkal az emberekkel találkozott, ugyanazok voltak a párbeszédek, ugyanakkor halt meg a főszereplő...nem kerülhette ki a saját életét.

Eszembe jutott erről Jónás, akit Isten Ninivébe akart küldeni. Rémlik? Isten megbízza Jónást azzal a feladattal, hogy menjen Ninivébe, és hirdesse ott az igét, mert ha nem teszi, a város nem tér meg és elpusztul. De Jónást nem érdekli Isten akarata. Állandóan menekül. Aztán Isten csak azért is eljuttatja Jónást Ninivébe, mégpedig egy cethal segítségével.

Néha mi is Jónások vagyunk. Nem érdekel minket Isten akarata. Szeretnénk kikerülni a megpróbáltatásokat, a piszkos munkát. Magunkat helyezzük előtérbe, és nem vagyunk kíváncsiak Atyánk kiszámíthatatlan dolgaira. De Isten valahogy mindig eléri a célját. Mert tudja, hogy csak a javunkra válik az, amit Ő tervez nekünk. Nem hiszek az eleve elrendeltetésben. Mert te választhatod a párod, te szabhatod meg, mivel szeretnél foglalkozni, te osztod be az idődet, te szabod meg a határaidat. Viszont akkor sem kerülheted ki, amit Isten szeretne véghezvinni Veled. Bármit választasz.

Amúgy elsőre elég érthetetlen a film, többször is meg kell nézni, hogy tényleg megértsd...

Itt van egy kis ízelítő belőle:) :

Sok a kérdőjel, kevés a pont

'Milyen jó volt a péntek!'

'Tényleg? Ki támogatta a barátnőjét hazafele?'

'Jó, persze...'

'Miért nem hagytad ott?'

'Hogy aztán valamelyik pasi elvigye és megerőszakolja?'

'Mert te meg tudtad volna védeni...mi? Te is részeg voltál!'

'Olyan vicces volt!'

'Haha! Te ott röhögtél össze vissza, te meg egy csomó pasival smároltál...haha!'

'Egyáltalán bent volt valaki a bulin, vagy mindenki kint volt az utcán és vedelt?'

'Én bementem kb. 5 percre. Amíg fájdalomcsillapítót kértem az egyik józan csajtól. Asszem, józan volt...'

'És adott?'

'Már hogy lett volna neki! Olyan megvetően nézett rám...de ő tudja. Ő nem élvezi az életet. Pedig megtehetné. Már nem vagyunk pisisek. 15 évesek vagyunk, az Isten szerelmére...'

'Haha. Lúzerek. De nagyon vicces volt! Volt olyan fölsőbb éves, aki kihányta a belét.'

'Tudtok olyanról, akinél füves cigi volt?'

'Nem. Azért odáig nem megyek, hogy olyan cigit szívjak. Nekem így is elég az, hogy másokkal vetessem meg a szimpla cigit..'

'Elég sok rendőrt láttam. Vicces volt bujkálni előlük!'

'Haha, nagyon jó volt. Olyan vicces volt!'

Váratlanul megszólalt egy hang. Egy hang, aki csak egy szót mondott, de a szó után visszhangzott a terem. Egy szó volt, amin egy egész társaság megdöbbent. És csak hallgatott. 

'Szánalmas.'

És a hang fojtatta.

'Ez szánalmas. Leisszátok magatokat a sárga földig, és utána még büszkék is vagytok arra, hogy múlt péntek este illuminált állapotban voltatok. Sajnállak titeket.'

A hang itt megállt. Nagy levegőt vett. Tovább akarta fojtatni, de semmi értelmét nem látta. Azt hitte, ennek ezzel vége szakadt. Hogy kimondta a véleményét. Azt hitte, neki van igaza. Azzal, hogy kimondta, mit gondol. Ezzel lenézve és sajnálva a többieket.

Viszont egyre nem gondolt. Hogy ennek itt nincs vége.

'Hahaha. Olyan vagy, mint egy nyolcvan éves! Ő tőlük hallottam ilyet utoljára! Csak ők nem isszák az alkoholt, hanem azzal öblögetnek!'

'Hahaha...mint egy nyolcvan éves...ez kész!'

'Ilyen hozzáállással nézheted, mikor lesz bárkid is...de hoppá, ha neked ilyen hozzáállásod van, én kérek elnézést, te szűz maradsz a házasságig...'
'Eljutsz te így odáig? Barátod sem volt még, menj már... Majd negyven évesen rájössz, hogy nem így kellett volna csinálni. Addig meg ilyenekről veled inkább nem beszélek...'

'Hogy ő szóljon be nekünk...nyomorék!'

A hang már nem szólt semmit. 

Sokat gondolkoztam, melyik oldallal értek egyet én. Azzal a vékony hanggal értettem egyet, aki szembe mert szállni a csoporttal. Aki szemben úszott az árral. Ez nagyon nehéz, jól tudom. Nehéz ilyennek lenni, mert ha tiszta vagy, nem vagy olyan, mint a többiek. Elsőre utáltam ezt a helyzetet. A 'többiek' szépek voltak, magabiztosak, jól néztek ki, és nem foglalkoztak semmivel. Manapság ezt csinálják a tinik. Cigiznek, piálnak, lelkiismeret - furdalás nélkül. És ez már túlmegy a próbálgatásokon. Még a másik nemmel is gondtalanul tudnak flörtölni és haverkodni. Miért ne legyek én is olyan, mint ők? Meg lenne rá a lehetőség...Szóval miért is nem? Mert nekem fontos a tanulás? Fontos a jövő? Fontos a...NEM TUDOM! Ez a legszörnyűbb. Miért nem csinálom? Egyáltalán akarom ezt?

Nagy a kísértés. Mindig is nagy volt. De ki kell állnom magamért. Tudom, hogy nekem mi fér bele. Néha elmegyek bulizni, iszom alkoholt, de mértékkel. Lehet, hogy cikiznek mások, de magamhoz hű maradok. És csak ez a lényeg.

Ennyit mára. 

T.G.I.F.

Már nagyon kellett ez a péntek. Olyan végeláthatatlannak tűnt az egész... a hét felénél már totálisan agyhalott voltam. Azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány.

Aztán jött a péntek. Mintha kicseréltek volna! Reggel kényelmes szokásommal ellentétben nem busszal, hanem gyalog mentem iskolába. Igaz, hogy mínuszok voltak, de valami hatására mély indíttatást éreztem az iránt, hogy gyalogoljak. Nem bántam meg!:) Láthattam, ahogy fölkel a Nap és az megsüti a deres füvet, ami ezáltal úgy csillog, mintha csillámporral öntötték volna nyakon. Láttam fölkelni a várost. Nagyon nagy élmény volt. Rájöttem, hogy a kényelmesség gyakran a szokásunkká válik, pedig nem kéne, hogy így legyen. Higgyétek el, nem mindig jó, ha túl kényelmesek vagyunk. Kimaradunk egy csomó szépségből!:D

Ez után a reggeli katarzis után a suli viszonylag hamar eltelt. Nekem ez a kedvenc napom, mert csak hat óránk van és abból kettő nem is érdekes (ének, ofő) tanulási szempontból.

Viszont még korántsem volt vége a napnak fél kettőkor. Volt egy szolfézs. Most kaptunk új tanárt és első órán nagyon nem volt szimpatikus. Pattogott meg minden, be nem állt a szája, én meg azt sem tudtam, mit csináljak így hirtelen. Hála Istennek, a véleményem időközben változott, mert egyre jobban kiismerjük egymást a tanárral. Ki mire képes, stb. Szóval nagyon jók a szolfézsórák. (ámbár lehet, hogy csak azért, mert még mindig én vagyok az egyik legjobb...hahaw :D )

De ez még csak a szolfézs volt. Itt merül föl a kérdés: még mi a fene van még nekem pénteken este? Ilyenkor már otthon kéne netezni, blogolni, vagy PIHENNI és teát inni, nem még órákra menni! De hát így sikerült. De még hogy! A szolfézs után egy zongora következett. Végre! A tanévben még nem voltam zongoraórán, mert mindig közbejött valami vagy nekem, vagy a tanáromnak. De VÉGRE megvolt az első óra. Én leszögeztem magamnak, idén valami jazzt is szeretnék belevinni a komor komolyzene közé. De kiderült, hogy ez a komoly zene korántsem komor. Sőt! Végül is nem kaptam jazzt, de annál több lírai zongoradarabot. És ezek a darabok hirtelen elfeledtették velem azt, amit akartam. 

Néha nem kapjuk meg azt amit akarunk, mert Isten különlegesebb dolgokat tartogat a számunkra. Még akkor is, ha ezek ilyen apró dolgok! :)

Viszont most már otthon vagyok, blogolok, írom az irodalom házit (fogalmazás. ha jól sikerül, talán meg is osztom:) a téma a harag. nagy kihívás, de nem baj), teát iszok és kipihenem a hét fáradalmait. :)

De amit ebből az egészből szerettem volna leszűrni nektek az az, hogy találjatok minden napban legalább egy olyan dolgot, ami örömmel töltött el. Vagy ami sokat adott nektek azon a napon. Máris jobb kedvetek lesz tőle! :)

And go to school again!

Bárhogy is nézzük, már egy hónapja érzelmes chiao-t mondtunk a nyárnak. Habár nekem még mindig ott cseng a fülemben a Balaton morajlása és még mindig előttem vannak a barátokkal való nagy találkozások...

Szóval megérkezett a szeptember. Ez nem éppen a legjobb dolog, de ennek is van valami bája... elkezdődött a suli. Csak időközben idősebb lettem. Már nem azt nézem, hogy hú, de mekkorák a nagyok és nem érzem labirintusnak az egész iskolát, hanem nézem az aranyos ötödikeseket, akik ugyanolyan helyzetben vannak most, mint én anno. Ezen mindig elmosolyodok.:)

Van valami bája. Még akkor is, ha most még sokkol az órarend meg a heti beosztások. Újra rendszer kerül az életembe, újra találkozok a megszokott arcokkal nap mint nap és együtt vészeljük át az iskola adta megpróbáltatásokat.

Van hogy így:

De van, amikor bedurvulunk:D :

Tehát élvezzétek az évnek ezt a részét is! Adjon erőt az, hogy nem kell egyedül végigcsinálni! Ott az osztály, a barátok, az egész iskola! A végén ott a nyári szünet! És mindjárt itt a karácsony is! :D

Szóval remélem, a leckék mellett azért senki nem felejt el...élni sem! :)

Mit kell tennem?

Döntenem kellett. Úgy éreztem megszakadok. Változtatnom kellett. Nem tudtam megfelelni mindenkinek és ez borzasztó volt. Aztán elgondolkodtam:

Kinek kellene először megfelelnem? Másoknak vagy önmagamnak?

Sokszor elsiklok e kérdés felett. Sokszor már észre sem veszem a kérdést, máris arra koncentrálok, hogy hogyha megfelelek mindenkinek, így nekem is jó lesz. Így fogok majd megfelelni önmagamnak.

Görcsösen ragaszkodtam ehhez a gondolatmenethez. Nem akartam felelősséget vállalni. De ez mit eredményezett? Csak keserűséget. 

Döntenem kellett, még ha a döntésemmel meg is bántottam embereket. Nem akartam báb lenni, aki beletörődik abba, hogy minden nap kimerül, mert sokat vállal és csak azért van benne ebben is meg abban is, hogy másoknak kedvezzen. De nem akartam senkinek sem problémát kreálni azzal, hogy nem megyek el ide vagy oda. Viszont éreztem, hogy ez így nem lesz jó.

Nemet mondtam. Életemben először éreztem olyat igazán, hogy kiállok magamért és így önmagamnak felelek meg. 

Hogy jó döntés volt-e, ami mellett leadtam a voksom? Fogalmam sincs. Sokan mondják, hogy bánni fogom. Sokan mondják, hogy jól döntöttem. Majd meglátjuk. De addig is:

Atlas

Te jóó ég! Hűűha! *o*