Most, júni 24-én tették közzé a Skillet új albumát. Nekem már megvan. :)))
Érdemes meghallgatni!! Én első hallgatásra már beleszerettem a lemezbe.
Nem csak azért, mert jó a zene, és a mondanivalója sem semmi, de új hangzásvilágot is hoztak a CD-n.
A hagyományos hangzásba belecsempésztek pár különleges hangszert is, mint pl.: harmonika, hárfa.
Akarva - akaratlanul a dalok összeállnak egy teljes történetté ami nagyon elgondolkoztató. A középpontban egy tipikus tinédzser áll, aki felnő, és szembesül a világ legégetőbb problémáival. El is kezdtem lefordítani magyar nyelvre az angol dalszöveget, és elmondhatatlanul tetszik!
A Skillet először nem tetszett. Én egy elvileg keresztény bandaként ismertem meg, aminek tagjai hard rockot játszanak, ami így elsőre eléggé ijesztő volt.
De a mostani album nagyon meglepett. Azokat a dolgokat, amiket az Awake albumban kifogásoltam, azokat a mostani lemezen egytől egyig kijavították.
A dalok dallamosabbak lettek, de még így sem pártoltak el a hard rock műfajtól.
Szóval nagy piros pont nekik.
Nekem a kedvenc bandáim közé tartoznak, remélem, így is maradnak. Az album pedig egyszerűen zseniális lett! Nekem nagyon tetszik! :)
És íme, a kedvencem az albumról:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése