shine!

Mostanában ez a felfogás a világról... Minden rossz. Tanulni kell, dolgozni kell. A napok stresszesek, túl nagy a nyomás, rendszeresen mennek tönkre házasságok, halnak meg emberek túladagolás miatt. Mindenki dohányzik, iszik, s a felfogás: Y.ou O.nly L.ive O.nce (egyszer élsz) vagy Live fast, Die young. (élj gyorsan, halj meg fiatalon). Mindenki menekül a valóság elől, mert az megriasztja őket. 

Jogos a kérdés: hol van Isten? Ha a világ ezt sugallja mindenhonnan, miért legyek keresztény? Nem mindegy, milyen hazugságba ringatom magam? A világ ismerjen el, vagy nekem kéne elfogadnom magamat Istenen keresztül?

Nehéz annak a kereszténynek, aki komolyan veszi a hitét. A keresztény hit folyamatos konfliktus. Isten igazsága, vagy a világ igazsága? Kinek adok igazat? Kinek a tetszését is keresem? A világ és az én harcom. Ez a harc bennem is konfliktust kelt. Nemcsak köztem és a világ között. Folyamatosan választanom kell. A világ olyan csábító...a társaság...elfogadnának, ha...de legalább vége lenne minden szenvedésemnek... 

Nagy részének biztos vége lenne, ha nem kéne folyamatosan a világ értékrendjével különböző értékrendet fölsorakoztatnom magamban. Mégsem tudok lemondani erről az értékrendemről. A hitemről. A vallásomról. A meggyőződéseimről. Ez valamikor nagyon fáj. 

Ez olyan, mintha gondolatban pillanatragasztóval odaragasztanám magam valamihez. Az emberek hülyének néznek, próbálnak elválasztani attól a valamitől. Húznak. De a ragasztó fog. Erősen fog. Ez fáj. Van olyan alkalom, mikor otthagynám már az egészet a francba. Mennék a többiekkel, mert ez így túl nehéz. De nem megy. Elhatároztam. A mellett tartok ki. Akkor ha húznak, ha hülyének néznek, vagy ha egyedül is hagynak. 

Ez megbotránkoztatja a többieket. És ez a megbotránkoztatás nem éppen pozitív. De a jó keresztény az, aki jó. Aki nem megy szembe a világgal. Aki megfelel a többieknek. Aki úszik az árral, és csak véletlenül sem emelkedik ki a többiek közül, hogy 'hahó! szerintem ezt nem így kéne! van jobb megoldás is!'. Nem?

Jézus azt mondta:

"Ti vagytok a világ világossága...Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy véka alá, hanem hogy gyertyatartóba tegyék...Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket."

Azt mondja, ne ússz az árral. Ne rejtsd el azt, milyen fényes vagy! 

Ne kelts magadban hamis illúziókat azért, mert ez az elvárás. Persze, most nem az lesz a feladat, hogy lázadj minden ellen. De tartsd meg azt, ami jó. Amiben hiszel. Isten legyen a kőszikla, ne olyan dolog, ami hol van, hol nincs. Lehet, hogy szembe fogsz ütközni a világ teljesen ellenkező értékrendjével, sőt, biztos, de akkor tartsd meg azt, ami jó. Élj Isten szerint. Előre szólok, fájni fog. De Jézus megmondta. 'Mindenki vegye fel a maga keresztjét, és kövessen engem.' Nagyon fájni fog. Mindig eljön majd az a pont,amikor nyilvánvalóvá kell váljon, hogy a mi országunk nem evilágból való. Hogy mindig van egy pont, amikor ellenállunk, és ezzel lámpásokká válunk. Lesz, hogy egyedül leszel, hogy gúnyolnak majd a hited miatt, hogy megvetnek. De mivel a mi országunk nem evilágból való:

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.  

Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.

Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 

Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. 

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 

Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. 

Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. 

Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok!"

Karácsony és miegymás:)

Minden olvasómnak kegyelmekben gazdag, boldog, békés ünnepeket kívánok! :)

Tényleg ez kell?

Nem tudom, ti érzékeltétek-e, de még a Mikulás sem látogatott meg minket, de mi már hajkurásszuk a legjobb karácsonyi ajándékot az ismerőseinknek. Kétségbe vagyunk esve. Azon stresszelünk, hogy időben minden legyen a helyén, nehogy bárkit is kifelejtsünk az ajándékozásból, nehogy megsértődjenek. De ha nem is felejtjük ki őket...vajon fognak-e örülni annak, amit adunk nekik? Elég-e az, amit adunk...?

A gondterhelt szülők nem tudják, hogy adják meg gyerekeiknek azt a mennyiségű és minőségű ajándékot, amit ilyenkor 'adni szokás': 3 barbie baba, lego, ruhák, mobiltelefon, stb. Azért, hogy a gyerekeik ne legyenek boldogtalanok karácsony estéjén.

Már a reklámok is az ajándékozásra állnak rá...vegyél ilyen-olyan tabletet, hogy gyerekednek legyen a legjobb apukája/anyukája!

A megújult Árkád 200 üzlettel vár téged! Mert szeret! (A reklám szerkesztője tisztában van a 'szeretet' szó jelentésével? Nem csak a pénztárcád tartalmát szeretné? Az, hogy megpróbálnak rávenni, hogy ne az Arénában vagy a Pólusban költsd el a pénzed, az nem szeretetből van! :D)

A rádióban pedig egyik nap ezt mondták: "...hát, végül is ez a célja a Karácsonynak. Hogy mindenkinek a megfelelő ajándék kerüljön a fa alá..." Tényleg? Jó tudni...én pedig tökre mást hittem.

Tragédia, hogy köztudatban már nem a kereszténység alapja van, hanem az ajándékozás. Az üres, jelentéktelen tárgyak halmaza. 

Lehet, hogy én vagyok maradi, de akkor szóljatok rám...a Karácsony eddig nem a szeretetről szólt? Mert Isten úgy szerette a világot, hogy elküldte az ő egyszülött fiát! Hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen! (Jn 3,16) Ezt Isten nem tenné meg utállatból! Te sem áldoznád föl az egy szem gyerekedet, hogy másoknak jó legyen...de Ő megtette! Mert ennyire szeretett minket! Ezt ünnepeljük Karácsonykor! Nem azt, hogy van még egy ünnep, amikor a multik már megint kizsebelhetnek minket! 

Állj meg a Karácsonyi rohanásban, és mélyülj el! Advent van. A várakozás ideje. Itt az ideje, hogy ebben a 24 napban ne csak a földi dolgokra gondolj! Merj a másiknak örömet okozni magaddal! Dicsérd meg a másikat! Segíts neki! Van, hogy ez minden ajándéknál többet ér! Gondolj arra, hogy Isten szeret Téged! Végül is...erről szól a Karácsony. Nem a divatos vásárolgatós, színes, csillogó, trendi, cuki rénszarvasos papírba csomagolt nagy üres semmiről.  

Nem tudsz semmit

Nem tudom, bántál-e már meg életed során döntéseket. Gondolom igen. Én sokat. Nem tudom, bántál-e már meg olyan döntést, amit anno tökéletesnek gondoltál, de kiderült, hogy nem volt az. Most már nem vagy büszke rá, és az egészet újrakezdenéd...változtatni viszont nem tudsz rajta. Vagy nem tudod, hogy hogyan és mit változtass. Minél több választ keresel, annál több kérdés jön elő. Nem jó ez így. Gyötör a tehetetlenség. Nem tudod, mit csinálj. S az egészben a legidegesítőbb, hogy akkor nem tudtad, hogy később teljesen mást fogsz gondolni vagy érezni ugyanarról a helyzetről, dologról. Hogy mást fogsz gondolni egy emberről. Mert te nem látod a jövőt. Nem tudsz semmit. Tudod, hogy mi történt. Tudod, hogy most mi történik. De azt, hogy mi fog történni, arról fogalmad sincs. Abban sem lehetsz biztos, hogy ez a nap úgy fog befejeződni, ahogy te gondolod. És ez a legrosszabb. Mi emberek nem tudunk semmit. Nem csak te, senki. Te sem, én sem.

Egyedül csak a Mennyei Atya tudja, hogy mikor mire van szükséged, hogy mikor mi fog történni. Ő tudja, mi a jó neked, hogy mit bírsz el, hogy neked mi kell, hogy mi a terve Veled. És ahhoz, hogy ezt megtudd, egy dolgot kell tenned:

Az Ő akarata.

A szünetben láttam egy filmet. A címe Mr. Nobody volt. Sajna feliratos volt, de kárpótolt az az érzelemsokaság, ami elfogott a film után. 

A film több szálon fut, viszont van egy alap történet: egy kisfiú szülei elválnak, és a drága gondviselők a vonatállomáson választás elé állítják a 9 éves kisfiukat, hogy az apjával akar-e maradni, vagy az anyjával menjen-e el.

És a kisfiú mindent végiggondol. Mi lesz, ha...? A választás. Nehéz. 'Melyiket válasszam? Menjek-e el az anyámmal és találkozzam életem szerelmével, vagy maradjak az apámmal és házasodjak-e össze azzal a szőke hajú lánnyal? '

De egy valami mindegyik történetben ugyanaz volt. A fiú életének menete. Élete folyamán ugyanazokkal az emberekkel találkozott, ugyanazok voltak a párbeszédek, ugyanakkor halt meg a főszereplő...nem kerülhette ki a saját életét.

Eszembe jutott erről Jónás, akit Isten Ninivébe akart küldeni. Rémlik? Isten megbízza Jónást azzal a feladattal, hogy menjen Ninivébe, és hirdesse ott az igét, mert ha nem teszi, a város nem tér meg és elpusztul. De Jónást nem érdekli Isten akarata. Állandóan menekül. Aztán Isten csak azért is eljuttatja Jónást Ninivébe, mégpedig egy cethal segítségével.

Néha mi is Jónások vagyunk. Nem érdekel minket Isten akarata. Szeretnénk kikerülni a megpróbáltatásokat, a piszkos munkát. Magunkat helyezzük előtérbe, és nem vagyunk kíváncsiak Atyánk kiszámíthatatlan dolgaira. De Isten valahogy mindig eléri a célját. Mert tudja, hogy csak a javunkra válik az, amit Ő tervez nekünk. Nem hiszek az eleve elrendeltetésben. Mert te választhatod a párod, te szabhatod meg, mivel szeretnél foglalkozni, te osztod be az idődet, te szabod meg a határaidat. Viszont akkor sem kerülheted ki, amit Isten szeretne véghezvinni Veled. Bármit választasz.

Amúgy elsőre elég érthetetlen a film, többször is meg kell nézni, hogy tényleg megértsd...

Itt van egy kis ízelítő belőle:) :

Sok a kérdőjel, kevés a pont

'Milyen jó volt a péntek!'

'Tényleg? Ki támogatta a barátnőjét hazafele?'

'Jó, persze...'

'Miért nem hagytad ott?'

'Hogy aztán valamelyik pasi elvigye és megerőszakolja?'

'Mert te meg tudtad volna védeni...mi? Te is részeg voltál!'

'Olyan vicces volt!'

'Haha! Te ott röhögtél össze vissza, te meg egy csomó pasival smároltál...haha!'

'Egyáltalán bent volt valaki a bulin, vagy mindenki kint volt az utcán és vedelt?'

'Én bementem kb. 5 percre. Amíg fájdalomcsillapítót kértem az egyik józan csajtól. Asszem, józan volt...'

'És adott?'

'Már hogy lett volna neki! Olyan megvetően nézett rám...de ő tudja. Ő nem élvezi az életet. Pedig megtehetné. Már nem vagyunk pisisek. 15 évesek vagyunk, az Isten szerelmére...'

'Haha. Lúzerek. De nagyon vicces volt! Volt olyan fölsőbb éves, aki kihányta a belét.'

'Tudtok olyanról, akinél füves cigi volt?'

'Nem. Azért odáig nem megyek, hogy olyan cigit szívjak. Nekem így is elég az, hogy másokkal vetessem meg a szimpla cigit..'

'Elég sok rendőrt láttam. Vicces volt bujkálni előlük!'

'Haha, nagyon jó volt. Olyan vicces volt!'

Váratlanul megszólalt egy hang. Egy hang, aki csak egy szót mondott, de a szó után visszhangzott a terem. Egy szó volt, amin egy egész társaság megdöbbent. És csak hallgatott. 

'Szánalmas.'

És a hang fojtatta.

'Ez szánalmas. Leisszátok magatokat a sárga földig, és utána még büszkék is vagytok arra, hogy múlt péntek este illuminált állapotban voltatok. Sajnállak titeket.'

A hang itt megállt. Nagy levegőt vett. Tovább akarta fojtatni, de semmi értelmét nem látta. Azt hitte, ennek ezzel vége szakadt. Hogy kimondta a véleményét. Azt hitte, neki van igaza. Azzal, hogy kimondta, mit gondol. Ezzel lenézve és sajnálva a többieket.

Viszont egyre nem gondolt. Hogy ennek itt nincs vége.

'Hahaha. Olyan vagy, mint egy nyolcvan éves! Ő tőlük hallottam ilyet utoljára! Csak ők nem isszák az alkoholt, hanem azzal öblögetnek!'

'Hahaha...mint egy nyolcvan éves...ez kész!'

'Ilyen hozzáállással nézheted, mikor lesz bárkid is...de hoppá, ha neked ilyen hozzáállásod van, én kérek elnézést, te szűz maradsz a házasságig...'
'Eljutsz te így odáig? Barátod sem volt még, menj már... Majd negyven évesen rájössz, hogy nem így kellett volna csinálni. Addig meg ilyenekről veled inkább nem beszélek...'

'Hogy ő szóljon be nekünk...nyomorék!'

A hang már nem szólt semmit. 

Sokat gondolkoztam, melyik oldallal értek egyet én. Azzal a vékony hanggal értettem egyet, aki szembe mert szállni a csoporttal. Aki szemben úszott az árral. Ez nagyon nehéz, jól tudom. Nehéz ilyennek lenni, mert ha tiszta vagy, nem vagy olyan, mint a többiek. Elsőre utáltam ezt a helyzetet. A 'többiek' szépek voltak, magabiztosak, jól néztek ki, és nem foglalkoztak semmivel. Manapság ezt csinálják a tinik. Cigiznek, piálnak, lelkiismeret - furdalás nélkül. És ez már túlmegy a próbálgatásokon. Még a másik nemmel is gondtalanul tudnak flörtölni és haverkodni. Miért ne legyek én is olyan, mint ők? Meg lenne rá a lehetőség...Szóval miért is nem? Mert nekem fontos a tanulás? Fontos a jövő? Fontos a...NEM TUDOM! Ez a legszörnyűbb. Miért nem csinálom? Egyáltalán akarom ezt?

Nagy a kísértés. Mindig is nagy volt. De ki kell állnom magamért. Tudom, hogy nekem mi fér bele. Néha elmegyek bulizni, iszom alkoholt, de mértékkel. Lehet, hogy cikiznek mások, de magamhoz hű maradok. És csak ez a lényeg.

Ennyit mára. 

T.G.I.F.

Már nagyon kellett ez a péntek. Olyan végeláthatatlannak tűnt az egész... a hét felénél már totálisan agyhalott voltam. Azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány.

Aztán jött a péntek. Mintha kicseréltek volna! Reggel kényelmes szokásommal ellentétben nem busszal, hanem gyalog mentem iskolába. Igaz, hogy mínuszok voltak, de valami hatására mély indíttatást éreztem az iránt, hogy gyalogoljak. Nem bántam meg!:) Láthattam, ahogy fölkel a Nap és az megsüti a deres füvet, ami ezáltal úgy csillog, mintha csillámporral öntötték volna nyakon. Láttam fölkelni a várost. Nagyon nagy élmény volt. Rájöttem, hogy a kényelmesség gyakran a szokásunkká válik, pedig nem kéne, hogy így legyen. Higgyétek el, nem mindig jó, ha túl kényelmesek vagyunk. Kimaradunk egy csomó szépségből!:D

Ez után a reggeli katarzis után a suli viszonylag hamar eltelt. Nekem ez a kedvenc napom, mert csak hat óránk van és abból kettő nem is érdekes (ének, ofő) tanulási szempontból.

Viszont még korántsem volt vége a napnak fél kettőkor. Volt egy szolfézs. Most kaptunk új tanárt és első órán nagyon nem volt szimpatikus. Pattogott meg minden, be nem állt a szája, én meg azt sem tudtam, mit csináljak így hirtelen. Hála Istennek, a véleményem időközben változott, mert egyre jobban kiismerjük egymást a tanárral. Ki mire képes, stb. Szóval nagyon jók a szolfézsórák. (ámbár lehet, hogy csak azért, mert még mindig én vagyok az egyik legjobb...hahaw :D )

De ez még csak a szolfézs volt. Itt merül föl a kérdés: még mi a fene van még nekem pénteken este? Ilyenkor már otthon kéne netezni, blogolni, vagy PIHENNI és teát inni, nem még órákra menni! De hát így sikerült. De még hogy! A szolfézs után egy zongora következett. Végre! A tanévben még nem voltam zongoraórán, mert mindig közbejött valami vagy nekem, vagy a tanáromnak. De VÉGRE megvolt az első óra. Én leszögeztem magamnak, idén valami jazzt is szeretnék belevinni a komor komolyzene közé. De kiderült, hogy ez a komoly zene korántsem komor. Sőt! Végül is nem kaptam jazzt, de annál több lírai zongoradarabot. És ezek a darabok hirtelen elfeledtették velem azt, amit akartam. 

Néha nem kapjuk meg azt amit akarunk, mert Isten különlegesebb dolgokat tartogat a számunkra. Még akkor is, ha ezek ilyen apró dolgok! :)

Viszont most már otthon vagyok, blogolok, írom az irodalom házit (fogalmazás. ha jól sikerül, talán meg is osztom:) a téma a harag. nagy kihívás, de nem baj), teát iszok és kipihenem a hét fáradalmait. :)

De amit ebből az egészből szerettem volna leszűrni nektek az az, hogy találjatok minden napban legalább egy olyan dolgot, ami örömmel töltött el. Vagy ami sokat adott nektek azon a napon. Máris jobb kedvetek lesz tőle! :)