Oldalak

2013. június 28., péntek

Az új szerelmem:)

Most, júni 24-én tették közzé a Skillet új albumát. Nekem már megvan. :)))
Érdemes meghallgatni!! Én első hallgatásra már beleszerettem a lemezbe.
Nem csak azért, mert jó a zene, és a mondanivalója sem semmi, de új hangzásvilágot is hoztak a CD-n.
A hagyományos hangzásba belecsempésztek pár különleges hangszert is, mint pl.: harmonika, hárfa.
Akarva - akaratlanul a dalok összeállnak egy teljes történetté ami nagyon elgondolkoztató. A középpontban egy tipikus tinédzser áll, aki felnő, és szembesül a világ legégetőbb problémáival. El is kezdtem lefordítani magyar nyelvre az angol dalszöveget, és elmondhatatlanul tetszik!
A Skillet először nem tetszett. Én egy elvileg keresztény bandaként ismertem meg, aminek tagjai hard rockot játszanak, ami így elsőre eléggé ijesztő volt.
De a mostani album nagyon meglepett. Azokat a dolgokat, amiket az Awake albumban kifogásoltam, azokat a mostani lemezen egytől egyig kijavították.
A dalok dallamosabbak lettek, de még így sem pártoltak el a hard rock műfajtól.
Szóval nagy piros pont nekik.
Nekem a kedvenc bandáim közé tartoznak, remélem, így is maradnak. Az album pedig egyszerűen zseniális lett! Nekem nagyon tetszik! :)
És íme, a kedvencem az albumról:

2013. június 27., csütörtök

Start

Már régóta bennem volt, hogy mi lenne, ha blogolnék. De nem is tudom... valahogy mindig kerestem a kitérőket:


'Mi van akkor, ha hülyeséget írok?'
'Mi van, ha senkit nem fog érdekelni?' 
'És ha nem is vagyok olyan jó, hogy bármi ilyet elkezdjek?'

Nem mondom, hogy mostanra több önbizalmat kaptam volna, vagy bárkit is érdekelnének az írásaim, de nem ez a lényeg. Egyszerűen csak jól esik leírni. Hiszen mindig történik valami, amiről meglesz a véleményem, vagy befolyásol valami, amiről úgy gondolom, érdemes írni.

Szóval úgy döntöttem, belekezdek ebbe a blogba. Lehet, hogy majd egyszer megszűnik, vagy hasonlók, de most per pillanat ezt egy óriási lehetőségnek tartom és annyira bennem van az írhatnék, hogy muszáj elkezdem.:)



"Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a Cél..."
(1 Korintus 9:24)